Ugrás a tartalomhoz

Új méregzsák: VOX Night Train NT15H gyakorlóerősítő

No votes yet

VOX Night Train - fül a kézben

A VOX egy olyan területre igyekszik betörni, ahová talán neki kellett volna az utat törni. Helyette megtette a – mostanság a Piköp oldalain is – sokat említett Orange a teljesen csöves Tiny Terrorral, amely kis méretével, teljesen fém házával, párkilós tömegével a motyóját a próbákra tömegközlekedésen magával cipelő gitáros pajtása lett.

A VOX erősítők igazi terepe mindigi is a hangulatos klubokra szabott hangosítás volt, ezért kérdőjel az arcom, hogy az újdonsült konkurencia után 3 évvel jöttek ki a saját, a keresztségben Night Train (Éjszakai Vonat helyet inkább Éjszakai Tréning) nevet kapott változatukkal. Olyannyira változat, hogy a tradícionális krémszínt el is hagyták, teljesen fém a kasztni, súlyban is 6 kiló áll 6 ellen, csövek terén is két 12AX7 előfokcső és két EL84-es végfokcső tolja a 15W-ot, amely háromlábú hajtásban 7.5-ot produkál. Érdekesség, hogy van „Bright” és egy „Thick” üzemmódja, az utóbbi egy karcosabb, mély-közép tartományban erősebb hangzást ad. Sajnos effekthurok, fejhallgató-kimenet a Night Trainen sincs.

Oké, teszi fel az ember, de miért vegyek akkor VOX-ot kétszeres (listaár: 800 USD) áron? Ezt megmondani nem tudom, de a kategóriában gurunak számító Tony Bruno erősítőtervező mérnök adta a nevét és varázsporát hozzá.

VOX Night Train

Szívesen rendeznénk ezeknek a méregzsákoknak egy viadalt, hogy kiderüljenek a hangzásbeli különbségek. Várjuk olyanok jelentkezését akik rendelkeznek valamelyikkel!

 
Gyártó:
Cimkék:

Szerző: Aries (Fehér János)

Aries képe

A Piköp.hu társalapítója, főleg a technikai részletekért felel. 16 éves korától basszusgitározik, előtte 6 évig trombitált. A progresszív, kísérletező, dallamos zenét kedveli, ezen belül mindenevő. Ha zenél, leginkább egy Hohner B-Bass Pro4 bőgővel, egy Trace Elliot GP4 combóval és egy BOSS GT6B effekttel teszi, fájlalja, hogy egyre kevesebb ideje jut rá.

gejzabela képe

Dupla listaár? 150.000,- a

Dupla listaár? 150.000,- a 115.000,- ellenében az nem dupla azért.
A fő külömbség a 2 csatorna és tisztességes EQ a tiszta csatornán.
Talán a Dual terror és a TT között van.

Te mit gondolsz erről?

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <blockquote> <p>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Akkordok beküldéséhez az alábbi jelölést kell használni: [C-dúr:x,3,2,0,1,0]
  • You may use [inline:xx] tags to display uploaded files or images inline.

További információ a formázási lehetőségekről

Legfrissebb blogok

Friss hozzászólások

Twitter

Ha ide szeretnél csiripelni, akkor add ezt a karaktersort a Twitter üzeneted végéhez: #pikophu.

Szavazás