Gitártanár kerestetik

Gyakori problémája a kezdő gitárosoknak és más hangszereseknek (mint ahogy a cikk is inkább általánosságban beszél), hogy nem tudják hol kezdjenek neki tanulmányaiknak, vagy épp valahol elakadtak, és nem tudják hol kaphatnának segítséget. Nos, ebben a kis posztban erre nézve próbálok pár - remélhetőleg - praktikus tanácsot adni.
Oktatóanyag: Az első lehetőség ugye az, amivel valószínűleg már sokan próbálkoztatok, hogy beszereztek pár oktatóanyagot, akár online akár könyv formájában, és az mentén próbáljátok meg elsajátítani az alapokat. Ez az út szerintem legfeljebb azok számára járható könnyen, akik előtte már tanultak zenét vagy másik hangszeren jól játszanak. Vagy legfeljebb azoknak, akiknek a tábortűzi gitározás a céljuk pár akkorddal. Abszolút rendben van ez a cél is, és ez így elérhetővé is válik. Nem emelnék ki egy oktatóanyagot sem, sok profi gitáros is kiadott ilyen anyagokat, tényleg tele velük az éter. Annyit azonban elárulhatok, hogy a Piköp.hu keretein belül el fog indulni mind egy online harmónika tanfolyam, mind egy gitár :)
Zeneiskola: Másik lehetőség a zeneiskola. Azoknak, akik 21 év alatt vannak - ha jól tudom - csak jelképes összeget kell fizetni az állami zeneiskolákban, aki e kor felett van, annak tandíjat, vagy rosszabb esetben fel sem veszik. Általában felvételi van, de ennek nehézsége eltérő intézményenként. Budapesten rengeteg zeneiskola működik (az interneten fent van a teljes lista), mindenképp érdemes jól körülnézni, esetleg elmenni többe is, utánakérdezni az adott tanárnak, ugyanis inkább ez számít, mint a hely, és hidd el, megéri inkább plusz 20 percet utazni egy jó tanárért, mint olyanhoz járni, aki elveszi a kedved. Zeneiskolai keretek között azonban fel kell arra készülni, hogy fix tananyag mentén megy általában az oktatás, melyet fél évenként vizsgán számon is kérnek, de nem kell semmi szörnyűre gondolni :) Azonban ez az a hely, ahol az elméleti tudást is nagyon jól megalapozzák, mivel úgymond része az általános zeneoktatásnak (konzervatórium és egyéb zenei tagozatok). A másik gond, hogy időpont ügyileg nem rugalmas, az adott órák mindig ugyanakkor és mindig ugyanolyan hosszan vannak megtartva. Ha jazzt szeretnél tanulni, az egyik legjobb hely erre a Postás, ahol azonban - főleg a 18 felettieknél - a felvételit néha meglehetősen komolyan veszik, azonban a műfaj apraja-nagyja itt található. Könnyűzene téren Budapesten gyakorlatilag csak a Kőbányai Zenei Stúdió van, ahol az oktatás úgyszint nagyon magas színvonalú, azonban ez az intézmény nem nevezhető klasszikus értelemben zeneiskolának. Ne feledjétek, "Kőbányai - A nagy szomjúságra" :)
Zeneiskola, mint hangszerszolgáltató: Ebbe a problémába főleg azok a hobbisták futnak bele, akiknek nincs hangszerük, vagy olyan hangszeren játszanak, mely lakóépületben egy kicsit nehézkesebb, itt leginkább a zongorára gondolok. Több zeneiskolában a vezetőséggel azonban meg lehet beszélni, hogy jelképes összegért oktatáson kívül az ember bemehessen a terembe, és ott gyakorolhasson.
Próbatermek: Ugyanilyen célt szolgálnak a próbatermek, mint amilyen a GerillaSound is, ahol az adott terem egyéni gyakorlásra (is) használható. Ez főleg a dobosoknál jelent előnyt, akik tömbházban laknak, vagy nincs szerelésük otthon. Itt aztán nem zavarja a szomszédot, hogy mit plümmögsz össze, átadhatod magad a zene szeretetének, nincs ki beleszóljon!

Konzervatórium: Ha profibb szeretnél lenni, de már más szakma után néztél, bizonyos konzervatóriumok akkor is nyitottak számodra, melyek közül az Egressy Béni az egyik leghíresebb. Felvételi elbírálás van és tandíj is, azonban jó tanárok vannak az intézményben, és nem csak klasszikus zenét oktatnak, hanem jazzt is. Ha jól tudom OKJ-s papírt ad a képzés.
Zene tagozat: Bár szorosan nem ide tartozik, de mivel a konzervatórium felfogható egyfajta zenei tagozatnak, ha valaki középiskolába ide jár, ezért meg kell említenem, hogy Ének-zene tagozaton folyik még zeneoktatás, zeneművészeti szakközép keretein belül, felsőoktatásban pedig akadémiai illetve főiskolai (a különbség ne zavarjon meg senkit :)) keretek között, mely gyakorlatilag nyitott kapu a "profivá" váláshoz.
Magántanár: Az egyik legelterjedtebb módja a zenetanulásnak, főleg a villanygitárosok és azok körében, akik máshol nem találták meg a helyüket, személyre szabott tanmenetet szeretnének, vagy egyszerűen fontos nekik a rugalmas időbeosztás. Nagyon sok magántanár van a piacon, önjelöltből is akad egy halom, ezért mindenképp óvatosságra intenélek titeket. Fontos, hogy nézzetek utána a tanárnak, mik az érdemei, kiket tanított eddig, ők mit mondanak róla (nem a haverjai mit), jó, ha nem csinál titkot a tanítási metodikájából, mivel nem misztikumot szeretnénk tanulni, hanem gitározni vagy egyéb hangszeres játékot. Az, hogy valaki jó gitáros vagy jó zenész, közelről sem jelenti azt, hogy jó tanár és át tudja adni a tudását! Egy nevet említenék meg a gitárosoknak, és az Mohai Tamás. Őt bátran ideírom. Csoportos oktatást még Szekeres Tamás vezet a saját iskolájában. Fontos azonban az is, hogy Te is tisztában légy a céljaiddal, és ezeket tisztázd is a tanár előtt. Lehet valaki hobbi gitáros, lehet valaki lusta, aki otthon nem fog gyakorolni stb, a lényeg, hogy ezt őszintén beszéld meg az oktatóddal, hogy ő ehhez tudjon alkalmazkodni, vagy ha úgy érzi nem tud, akkor ezt elmondja, és esetleg más tanárhoz irányítson. Hidd el nem ciki, emberek vagyunk mind, viszont így mind magadnak mind a tanárnak megspórolsz pár - különben - kihullot hajszálat. Hátránya talán egyedül az lehet, hogy az elméleti alap elveszik, de jó tanárral és megfelelő érdeklődéssel ez kiküszöbölhető.
Zenekar: A zenekar az egyik legfontosabb és legjobb eszköze annak, a fejlődés és a motiváció állandó legyen. Zenekar nélkül az ember fia legtöbbször csak szobagitáros vagy paneldobos marad, úgyhogy uccu neki, irány a próbaterem és a zenekarosdi más hasonszőrű zenészekkel!
Mit mondhatnék még? Rock n roll!
Ha valami kérdés van, kimaradt stb, írjátok meg kommentben. Szép napot.
| Műveletek: | |
| Cimkék: |
Legfrissebb blogok
-
2 év 30 hét óta0 hozzászólás
-
2 év 30 hét óta0 hozzászólás
-
2 év 31 hét óta11 hozzászólás
-
2 év 31 hét óta23 hozzászólás
-
2 év 31 hét óta1 hozzászólás
-
2 év 31 hét óta12 hozzászólás
-
2 év 33 hét óta4 hozzászólás
Friss hozzászólások
- Basszusgitár
2 nap 18 óra - dr. Kozma László ! Igaz, hogy
3 hét 2 nap - dr. Kozma László ! Igaz, hogy
3 hét 2 nap - Gitár
5 hét 20 óra - 7 éve én is egy MSA country
8 hét 1 nap - Re:V
9 hét 4 nap - Húh, hát akkor hagy kérjek
10 hét 5 nap - Iszony!!!:)
18 hét 16 óra - Ezen jól szólna Eric Clapton
18 hét 23 óra - Szia. Ennyi pénzért inkább
21 hét 1 nap
Kulcsszavak
-
2 év 36 hét óta8 hozzászólás
-
2 év 38 hét óta13 hozzászólás
-
2 év 38 hét óta0 hozzászólás
-
2 év 38 hét óta0 hozzászólás
-
2 év 39 hét óta10 hozzászólás
-
3 év 39 hét óta





szájharmónika tanfolyam lesz?
szájharmónika tanfolyam lesz? én meg szeretném tanulni nagyon
:)
Azt csiripelik a madarak,
Azt csiripelik a madarak, hogy a Sonny and his Wild Cows szájharmónikása, K. C. Brown indít nálunk egy sorozatot.
bizony-bizony. bár helyesen
Móóónka:)
Móónika mónika, engem is érdekel, vettem is 1 éve egy C-bluest, de lusta voltam. Jó a cikk amúgy jól összefoglalja, igaz én magántanárhoz járok, és én nagyon jó embert és zenészt fogtam ki, igaz lassan fejlődök, de ez teljes mértékben a nemgyakorlásomnak köszönhető! Ajánlom mindenkinek figyelmébe Andrásik Remót aki írt egy oktatókönyvet is, Gitár kézikönyv címmel, több kiadást megért már, elég jó, benne van minden elmélet az alapoktól, edzőgyakrolatok, stílusok, ja és nem magolni, hanem logikusan gondolkodni, tanít meg a gitározásról, egyfajta szemléletet ami a gyakorlatban hatalmas segítésg. Egyébként Remó a Hangfoglalás egyik fő, és a Gitármánia tábor fő fő szervezője, immáron 3 ill. 15 éve!:))
Mi az hogy piköp? Talán
Mi az hogy piköp? Talán pickup ( ejtsd: pikáp! ) Mint ahogy a ketchup is ketcsap, és nem kecsöp, és a 7 up sem szevenöp. Paraszt, magyar banda!
Komolytalan, és hülyeségeket összehordó cikk ez. Már a címnél elvérzett..Számtalan zenész tanult meg önmagától profi szinten játszani, a legtöbben nem iskolában szerezték a tudást! Minden csak elszántság kérdése. Akinek ez nem sikerült, az csak magát okolhatja! A tanár segíthet, de az egyénen van a hangsúly. Ahogy Szappanos György mondta: 'Aki nem gyakorol, ne is egyék!"
köszönjük a velős, igazi
köszönjük a velős, igazi magyar parasztos hozzászólást, melynek második részével magam is egyetértek, kár, hogy ez a kedves kollégának nem jött le. a névről annyit, hogy nem kell nagy agy hozzá, hogy az ember kitalálja, szándékosan van így. a kiotatást köszönjük, ámbár angol tanár vagyok. egyébként a Ford Fairlane-t láttad?
Az első talajmenti faggyal
Az első talajmenti faggyal megérkezett az első flame is :)
Óda a flémhez c. művet látták
Ingyenes gitároktatás tanfolyam!
Találtam egy ilyet, szerintem korrekt..ingyenes gitároktatás tippeket ajánlj!
http://gitaroktatas.com/
Te mit gondolsz erről?